Fecske

Emlékül

2011-05-03T12:05:00.003+02:00

-Gyermek vagyok. Tőlem ugyan mit várhat a lét, minő csodát?
-Halld a boldogult lélek csendjét. Jól figyelj. Mint mindenekkel egy, örökre messze ment, lásd mégis itt maradott. Érteni ne vágyj, de hinni merj vakon.
-Mily erőtelen a hit, s mily poros, rebbenő, lássátok a hátrahagyottat, nézzétek a szenvedőt. Levetem magam, földre hullni árván. Hadd halljam szomorú históriád, homályba borult szemmel, mily kétkedő az ember, s mily nagyon egymaga, éjjeli üzenet ha jő, betemet halandók múló pora.
-Tán fentről való, örök korok gyolcsába bújtatott, imígyen lehet csupán, ily hírvivő, ki mint mennyből ha száll alá, jó hírt hozni eljövend.
-Ó, bezárt elme, virradni ne késs, az égre kiáltni, fel magasra, földiek, minő szolgaság a lét, hogy hatalmasb úr ha hívatni jő, távoznod hamar, mint néma, földre zuhant lélekből szenvedő. Ez hát mind, mi adatik embernek a homály-létben? Hagyd el új napokat bízó magad, vagy tán nem hallottad szavát, tört arcát nem láttad-é? Minő bolondság.
-S mi néked elmém balgasága, bennem örömnek mélységét hordozó, nagyságos a tudás, s felette való mindeneknek, hogy földi-eredő gondolatok, ember, vajon merre visznek? S hogy tudni mily ártalom, mennyei tudást hinni, ó dicsőséges eszme, csak ennyit érj, s ne kérdj.
-De nem tudod-e, ember, mily érzület, mely reád vár, hallgasd szavát, míg rád ragyog. Jöjj. Látod-e tört alakját, látod-e e megkopott ruhát, gondolni láthatatlan dicsőségét, hát vak vagy-é? S hallgass, suttogó szó, mi övé lett, ó, minő sors, mily kegyetlen élet.
-Kiáltók közt mily hatalmas a néma, tört alakban, ó lásd szent rendelését az Egynek, feléd fordulón ily kegyelemmel, te hallgass, hogy érteni kész lehess. S lásd messze távol hon fényes voltát, sírba ha tesztek, ezt lássátok, s ne mulandó, immár üres testet, dicsőségét életnek halálon kiáltni gyertek.
-Csituló förgeteg, ím megmondatott néked, ki e földre jössz születni, elvétetik minden élted. Most hallasd hát hangod, hogy múlik mind, mi volt, mi lészen, ó, ne hidd, találni abban fogod részed. Hát elhallgass.
-Mindvégig remélj.

Hozzám szól

2010-10-26T18:11:00.001+02:00

az utca frontja,
Rám kiált,
Én hallgatom,
Ha erre járok,
Rám köszönnek
Ismerősök,
Nem lakom
Már közöttetek,
Mint eltévedt
Lélek
Visszajár,
De zokon ugyan
Ne vegyétek.

Képzelgés

2010-10-26T18:09:00.001+02:00

Jön-e még újra felém,
arcok közt megjelen,
s belém mar egy furcsa érzés,
hogy én őt már ismerem.
Gyermekség az ily gondolat,
naiv, kusza képzelgés,
bennem mégis megfordulhat,
gyermek vagyok,
gyermek még.

Mit hallok majd tefelőled

2010-08-24T21:35:00.001+02:00

Betemet az élet, közönyös ködben bujkálok, tán szólni kéne, kiáltni, ha úgy kell, hát jajt kiáltni, szánakozón jöjj felém bár, csak jöjj.
Még itt vagyok, s egyre nő bennem a vágy, hogy felőlem halljatok.
Tán lesz, ki jó szót, csak azt hirdet, más bár köpködő, s egyik sem téved igazán.
Hadd legyek én, ki tanúja utadnak, elmondni nagy, s dicső napok virradtak, arcodon nem fogott a halál.

Ki egykoron jöttél felém

2010-08-24T21:34:00.001+02:00

Csendben jöjj
mindvégig felém,
mint egykoron láttalak,
örökké úgy maradj
enyém.

Arcod, ha nézem

2010-08-24T21:33:00.001+02:00

ismerős vonásod
már mind kezem alatt
simul,
arcod, ha nézem,
bús lelkem ismét
virul.

Nem marad egy sem

2010-08-24T21:27:00.003+02:00

Életem végórája, majd elégséges az lészen, magam mentni, s védni meg önnön büszkesége minden lomától, s egy sem lesz. Egy sem, ki emlékek közt hordana még, egy sem, ki örömmel jönne eléd. Ha most lennél erősb, erőd veszítve lépni gyűlölőd elé, tán maradna még élted árnyékára, maradna ki véled áll, ám lélekvesztő a lét a testben, s mire érteném, nem marad egy sem.

Személytelen létem

2010-08-24T21:22:00.002+02:00

Ti úgy vagytok mind, mint tágra nyílt, magasból jött lelkek, felettem az ég nem ragyog. Ha másnak mondtok, s hisztek tán, nekem úgy is jó, s megannyi felé szórt darabjaim ha keresni vágyom, nem lesz.

Hajnali, szép napom

2010-08-24T21:19:00.001+02:00

Ébredek. Mint megannyi nap már tör rám a tiszta, új bűvös mivolta, hogy tán újat, nemest hozhat, s midőn szomorú emlékek kiáltják, kár hinni a ma szebb, s jobb voltát, pusztul a lélek, hajlik igába, micsoda az élet hatalmas árja?
S tán álomkép ez is csupán. Már örök napra virradtam, midőn benned leltem nyugodást.

A végóra fülledt csendje

2010-08-24T21:17:00.006+02:00

Még hátratekint a szem, hátha látja emlékezrek színes képét egy házra festve, hallja még dallamos zaját az egésznek, mint egyetlen percbe zárt élet, s csukódik a száj, sötétül a szem, mind magába zár, még sincs semmi sem.

Egyedül a kertben

2010-08-24T21:17:00.003+02:00

Ki volt, már mind elhagyott. Leszel-e nékem hitves, szerető, leszel-e végleg búkat temető?

A hanyatlás szimfóniája

2010-08-24T21:17:00.001+02:00

Emlékezem.Megannyi dicső év ölelő karjában fulladok. Mit ér az ember, fordulva múltak röpke, igaztalan öröme felé, ha zuhan a mélybe, mely előtte áll? Mint ki hitvest hagy magára, s majdan üres ágy, ha várja, immár se múltja, se jelene, csak a puszta ember,bűnnek gyümölcsétől beteg, hát szabad-e hanyatlón élnünk a jelent?

Igaz, szép szó helyett

2010-08-24T21:15:00.000+02:00

Bámul az ember, messzire réved, múltnak posványába süllyedőn veszíti önnön jó mivoltát, másokat ítélni hamar kész. Hallgatom tetted buja suttogását, a magamé rémít. „Elvesztél.” Szinte hallom, nem képzelgés, valóban rám kiált, hogy vége, tetted minden tettben él tovább. S ím már tévedek, a jó útról le, s jóságodban, kétkedek. Tán sejted már, avagy bizton tudod, engem nem állít már semmiféle áldomás meg. Hogy igaz utamról letértem, téged öltelek meg.

Tavaszra

2010-04-21T17:12:00.000+02:00

Remeg az élet,
Ajtaja táncol,
Messzire téved,
Lelkeket láncol.

Perdül a táncra,
Koppan a lépte,
Elrepül innen
Vigalmas létre.

Mögötte világ
Reccsen, roppan,
Miért az új nap,
Mind ellobban.

Sorokba gyűlik,
Felleg az égen,
Ruhája rebben,
Elfogy egészen.

Szekér, ha gurul,
Pottyan az égből,
Ismerős nekem,
Szegről végről.

Libbenő

2010-04-19T20:02:00.002+02:00

Arcodon libben
Az egy és a kettő,
Elsuhan álom,
Apró s cseprő.

Rettenet élet,
Ébredj, fekvő,
Benned a lélek,
Kézben gyeplő.

Táncol a vízen,
Ásít a szellő,
Elrepül által,
el, amíg feljő

réme a mélynek,
köszöntni gyáva,
retteg a gyilkos,
nevet, ki várhat

jövőnek ablakán
szép reggelt látni,
estei órán
égre kiáltni.

Magát ha festi
Színesre élet
Elmarad távol,
Nincs aki véget

Vetne az árnak,
Szép mese volna,
Étek a vágynak,
Hullni a porba,

Tőlem a bús napok
Mehetnek távol,
Nékem az élet
Víg napot számol.

A megismerés örömére

2010-04-01T13:35:00.003+02:00

kérlek, légy ma velem. Bánatba ringó szép napon születni kellett, s újra lenne szép, napról napra, mintha más dolga embernek nem is lenne földi létben, újjászületni, s ismerni az egyet. Hol jönni láttalak, hol lépteid zaja hangzott, mint dülledt szemei a boldog némaságnak, érkezel.
Mint örökké nézett, mint unhatatlan kép, hogy azóta nézlek sem láthatok beléd.
Fogyhatatlan idő, megvesz, tékozol, hagyjuk el mélységét a létnek, hagyjuk mozdulatlan, kiterített óriás, lelkedben játszó élet, tudni vágylak, s tudni véllek.
Engedj hát, míg az idő enged, nem lehet jobb, senki, s te ismerni magadat engedd.

Bálba induló

2010-03-02T21:55:00.001+01:00

Voltam már,
S voltam jó is,
Elmaradt utakra lépek,
Voltam itt is,
Ott is arcát egy boldogabb
Jövőnek,
Mindnek,
Messziről jövőnek.

Unott örömöket űz
A lét,
Itt tiszta, színigaz
Vágy,
Arra egy sem igaz.

Arcodon por,
S ruhád ím,
Csak rád figyelnek,
Élethosszal átszőtt,
Rongyolódott,
Belül üres,
Kívül buta jelmez.

Bál ez is,
De minő csoda,
Kőhalom,
S egy élet pora.

Arcjáték

2010-03-02T21:52:00.000+01:00

Megannyi arcot magamra öltve,
Mindhiába,
Ha egy sem jó,
Tán túlméretezett,
Tán nem nekem való.

Élet.

Sejtelem mind itt,
S ha van is bármi,
Akármi mögötte,
Rejtse ki fél úgy,
Rejtse,
Míg fölötte

Élet

Koronája vár mindre,
Lenne álruhája,
Lenne, ha terítne
Hófehér leplet magára.

Ember.

Mit árthat neked,
S mit ér,
Ha festett színek mögött
Él csak

Élet,

A halál küszöbén.

Felénk

2010-01-25T20:40:00.002+01:00

Tár ma karokat
Az ég,
Most néma, tiszta
Jóság,
Semmi az elébb.

Virradni új napra,
Még maradunk,
Most te ölelj át,
S ha megannyi darabra,
S ha felfal is
A lét,
Veled jó csak múlni el,
Míg eljövend,
Míg befogad az ég.

Imámra

2010-01-25T20:31:00.002+01:00

felelet,
s imádra
százszor,

bámulok nyíló egeket,
s nézem a távol kéklő,
távozó holnapot,

itt-ott elidőz a lélek,
hát vesd le gyászod,
ha eléd maga az élet
jő.

Belőled remény,
s belőled dicső holnap,
ajkadról fohász
ha
felszakad,
eléd a Mindenható
maga tér,
szaggatni kínzó,
szörnyű lepleket,
elvetni mind,
hogy elvesszen örökre,
s borítni hófehér
ruhát,
s kötözni fájó sebeket.

eltanácsolt vélemény

2009-08-20T19:42:00.003+02:00

rád terülő lelkemet, mint forró éjszakán takarót szokás, úgy dobod le. kit érdekel. visz tovább egy álom, s máris ébredni kell. hajnalok tiszta ködében sietős pillantás, ennyi csak. indulás. nincs idő múltak tűnő mivoltán mélázni el, s ha meg is szólít egy emlék, fájó, letűnt pillanat, elnézést kérsz, keresve új és sokkal szebb igazat. meglehet, a jelen poros létében hamissá vált igazat újra hinni bolondságnak tetszik, s tán úgy is van. hát miért késlekedjünk előttünk szanaszét heverő örömök után járva vágni el a múltnak keserű gyökerét, s szólni igazabb szavakat, míg felénk tekint egy perc a letűnt idők örök korából, s tisztább létben mondani el, milyen szép is az élet, bocsánat, ha elhiszed.

Elmélkedés a jövő szebb voltáról

2009-08-04T13:51:00.002+02:00

A jelen furcsa szorításában egy szép jövő képe is csak hazug ábrándnak tetszik. A múltnak vádjai még elérnek, s míg erőltetett menetben hurcol magával a jelen, mint néma óriás, s mint ki azt sem tudja, merre tovább, de menni kell, hát magával visz, legyen. Furcsa gépezet az élet, ősi, jól működő szerkezet, s míg mondod, hogy magától, csak úgy halad, végigsimít rajtad a Teremtő áldó keze. Hát van jövő is, kell hogy legyen, valami szebb ígéreteket rejtő idő, s ha nem itt, hát odaát az örök hon fénylő csarnokában. S míg a ma sürgető létében egy szebb jövő képét hiszi már a szív, válaszul felel az Írás:
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre, most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."

Versbe szedett boldogság

2009-07-27T20:32:00.003+02:00

Lelked táncát lesi lelkem,
Míg hozzád hazatérni vágy,
Belőled izzó csillagok,
Mi ketten
Nem több,
Mint egy,
S ennyi elég.

Kinézve léted ablakán,
Mint örök láng,
Nyúl felénk a fény,
Felettünk égi trónusán,
Az Isten is áldni kész.

Kitárul

2009-07-06T20:13:00.002+02:00

A mennynek kapuja,
Íme
Tiszta képet ölt
A bánat.

Csend honol
A földi létben,
Míg odafönn
Hazavárnak
Örök utakra tért
Lelkek.

Maradok még.
Időm léte
Űzve kerget,

Bennem
Más világ képe
Rejlik,
S nem érint
A halál.

Imára kulcsolt két kezed

2009-07-02T21:26:00.002+02:00

Sötétben tapogat az elme,
Míg magában bízni vágy,
Eltékozolt órák hada
Ím ránk tekint,
Meddig még,
A létnek merő küszöbén
Táncolni hangtalan,
Hol magasba hívó szózatok
Kara zeng,
Ím jövel,
Meglásd még,
Áldott lelkek fohásza
Mennyit ér.

Nyugszom azért csendesen.
S ha földi gondok súlya alatt
Reszkető szívvel létezek,
Átkarol imára kulcsolt,
Megnyugtató két kezed.

ha nem nekem vagy,

2009-06-29T21:57:00.005+02:00

mint sugara
kelő napnak,
s mint derűje
az alkonyatnak,
s öröme embernek
a földön.

ha nem nekem vagy.

nem vagy több,
elhanyatló árnyék,
mint tűnő esőcsepp
a fényben.

ha nem nekem vagy.

én Istenem,

2009-06-29T21:31:00.004+02:00

én Istenem,
ím nem nyitom
kérdésre szám.

Te voltál,
ki mindeddig,
s ki mindig igazán.
megsegített.

markodba metszett
életem
ím hozzád kiált
vakon,

hát újra jöjj.
újra igazán.

pillanatkép

2009-06-29T21:26:00.001+02:00

mindent megevő óriás
a lelked,
s felfal a tudat,
s szörnyű igaz.

fehérre mosni kéne,
tisztán hófehérre,
ki mondja meg,
mennyit ér.

elnémult ajakkal állok,
hátha lesz,
ki nem,
ki nem bocsát el.

A szabadság tiszta

2009-06-24T19:49:00.003+02:00

Medrébe
Hajtom fejem,
Most társam lett
A magány,
S hogy nem találom
Még helyem
E világ kies, puszta
Táján,
Mit bánom én.

Ellök magától
Az élet,
S bevallani
Ím nem félek
A szót,
Az igazat,
Messzi földekre
Tévedek,
Midőn eljön a nap,
A végső.

ha

2009-06-08T12:22:00.002+02:00

keresni vágysz még
engem,

ha rám találsz
egy-két kusza sorban.

figyelj.

ha fekete betűkkel
írtad fel az égre
nevem,
hát úgy legyen.

maradok

tied.

ne higgy a szájnak,
ne higgy,
ha fájnak
vérmes szavai
a vélt igazságnak.

ne hidd az álnok,
ne hidd a hazug
szavakat.

rád omlani lenne most jó
rád omolva dönteni le
minket elválasztó
falakat.

most

2009-06-08T12:19:00.002+02:00

nem szól a hang,
s nem nyúl a kéz.

elfelejtkezik az öröm
magáról,

s megszűnik az egész.

félreismert énem rád rivall
hogy elég

volt

a háború zajából.

menjünk el együtt

és menjünk el
távol
vidék kies partján
hogy újra,
hogy igazán.

Esti költemény

2009-06-05T20:28:00.002+02:00

Közönyös arcokon
Játszik a szél,
Felébred egy emlék,
S aludni tér.

Magamra húzom leplét
A hazugságnak,
Magamhoz hívom követét
Az álnok vigasságnak.

Nyugovóra térjünk.
Zaklatott szívvel,
Mintha
Mi sem történt volna.

Hajtsuk álmok
Megvadult lova elé fejünk,
Tiporjon el az élet
Pora
Lepje be arcunk.

Vessünk a lét
Vad táncának véget,
Hazudjuk a holnap ígéretét,
Hazudjuk létét a végnek,

Álomra hajtsunk fejet.
Fejet hajtsunk.
Végleg.

Jövőkép

2009-05-12T20:48:00.000+02:00

Elhidegült szavakat
Suttog a száj,
S már egy perc,
Nem sok,
De annyi sincs hátra.

Magam mögött hagyott
Elterült utakon még
Derűs a táj,
S ím tél jön,
Fájdalomba fagy a jég.

Valaha boldog lelkem
Húzza maga után
Vasszárnyait,
Nehéz most előre
Egy lépést tenni.

Fiatal még az élet,
Megöregedett a szó,
Fehérre meszelt falaim
Bámulnak rám,
S ím minden olyan való.

A múlt tündöklő tengerére
Vonszolom ki hajóm,
Elsüllyedni lenne most jó.

Jobbra-balra futó létünk
Kitárt karokkal megáll,
S ha balra el,
Én jobbra át,
A föld pedig kerek.

Elnehezült létem

2009-05-09T20:10:00.000+02:00

Távolba néz,
Megőrül az elme,
Ha hozzád nem szalad.

Eltúlzott tetteket
Hajszol a test,
S maga börtönébe zárkózik,
Ha más nem fogad.

Keserű igazak
Futnak felém,
Hogy meglátod még
A lét
Mit tartogat.

Kiszáll a körből
A remény,
Míg emelem a tétet,
De magához húz,
Ha vesztesen lépek
Ki.

Csend

2009-05-09T20:09:00.000+02:00

Végigfut rajtam
Egy idegen érzés,
Elborzad a kép,
Ha tükörbe néz.

Csend honol ma
Ezen a vidéken,
Nem szól bennem a régi,
A jól ismert dal,
S ím te sem szólsz hozzám,
De még itt vagy.

Közel s távol látlak
Ellibbenni kies tájakon,
Hol örömöt táplál belénk
A lét,
S már nem mondom
A magam igazát,
Az is csak te vagy.

Rám figyel a csend,
Messzire hív,
Elfutni lenne jó,
S még azt sem merek.
Bennem lakó örök ígéretek
Tartanak fogva,
S ím megszűnik kérdezni
A lét.

Nálad

2009-05-08T09:01:00.002+02:00

Nálad lenni lenne most jó,
Kezeidben,
Míg rám talál a végtelen,
S ím magamba zárt
Tiszta ég a lelked,
Kiderül,
Ha jőni lát.

Elárvult napok
Tekintgetnek felém,
Merre kéne elindulni,
Ha csak nálad lenne jó,
Karjaidban múlatni
Időt nem ismerő
Boldog perceket.

Benned talál rám csak
Az öröm,
Benned mind,
Mi még szép lehet.

S míg viharos napok múlnak
Fejünk felett,
Már közelről szemlél
A jóság,
S míg a világ nagy egén
Felhők,
A miénket napsugarak
Koszorúzzák.

Fáradtság

2009-03-20T09:23:00.002+01:00

Unalmas képeket
űz el
a szél,
valami
szebb vidékre
vágyom,

s nem
mehetek.

Maradnom kell,
széles e világban
szerteszét
hullani,
mint
ottfelejtett
tűz
után
hamut
visz
el
a
szél.

Örülni lenne jó,
vigadni,
mint
oly régen már,
búcsúzni
örökre,
hogy másnap
újra.

Szólni
ékes szavakat,
ha üvölteni
kéne,
s elmúlni,
mint
levél
a
fán.

Születtem

2009-03-16T21:15:00.002+01:00

Születtem,
lettem bolondja
a világnak
továbbra
sem
látom
értelmét
az égben
keresem
a jót,
maradok
még,
nem
mehetek
messzire
vágyom,
néztem
távoli
jövőbe hívó
hangok
szólítottak
sietve
rohantam,
nincs meg
a vége,
vesztettem
sokat
nyertem,
itt vagyok.

Csend van

2009-03-16T21:14:00.001+01:00

Nincs itt senki,
kihez szóljak,
megtanultam,
elfeledtem,
mégegyszer,
legyen.

Nincs itt más,
és nincs is senki,
nézem magam
a tó
tükrében
megcsillanó
kezed
a vállamon.

Csend van.

Legyen meg

2009-03-16T21:13:00.002+01:00

Magam csendjében
megszólít
egy hang,
érteni nem,
de elhiszem,
ha szól,
legyen
meg
akarata.

Mintha

2009-03-06T14:43:00.003+01:00

Eltakart szemeim
előtt
Véget nem érő harcok
érnek
csendes,
szomorú véget,
Eltakart arcom
nem látott még
ennél szépet,
kiesik ujjaim
közül
a tinta,
felnézek,
s úgy teszek,
mintha.

Öröm

2009-03-06T14:43:00.001+01:00

Bennem maradt emlék
az öröm,
darabjaira hullik ma
az egész,
s már
nincs
egész
egy élet,
s az örömben
látni vélek
egy hozzám hasonlót.

elhibázott alkalom

2009-03-06T14:42:00.002+01:00

ez is,
elmélázó sorokat
írok,
egy elmúló papírdarab
a kezemben,
nem voltam
boldogabb
még
egész életemben.

Mert ahol a szívetek van

2009-03-06T14:42:00.001+01:00

Itt is jó,
ott is jó,
van ezer hazám,
közben nem jó
sehol sem
úgy igazán.

És itt már csak
falak vannak
és kapuk nincsenek,
elmenőben hazulról
azért egyet intsetek,

elmenőben a világból
egy magot hintsetek,
hátha lesz még ember
megöntözni,
vagy ha nem talál ilyet,
esőt küld rá az Isten,

de ti a világnak hamar
búcsút intsetek,
mert ahol a szívetek van,
ott a kincsetek.

Magánvélemény

2009-03-06T14:41:00.000+01:00

Addig nyújtózkodj,
amíg csak a lábad ér,
s hogy az nevet,
ki utoljára,
hát majd kezdem én,
s hogy nincs miért nevetni,
csak magánvélemény.

Egyszeri alkalom

2009-03-06T14:40:00.002+01:00

Átlépnék most
fényes üvegablakon,
mondván,elnézést,
csak egyszeri alkalom.

Fogyni kezd a Hold

2009-03-06T14:40:00.001+01:00

Ejtőernyő nélkül
ugranak le angyalok
az égből
a földre,

emberek másznak
veszélyes tetőre
kémlelni
a végtelen magasat,
onnan kiáltani
bátor szavakat,

s a csillagok
csak hullanak,
hullanak egyre,

s lassan fogyni kezd a Hold.

Alakoskodó

2009-03-06T14:39:00.002+01:00

A K
L O
A S
Ó K
D O

Emberi
Alakba
Rejtett
Jellem

Az ember s úgy rohangál, mintha lenne rá oka

K
Ö
Z
B
E
N

Hiába az előre
Ha húzzák
Hátra
S

Hogy hagyja is
Magát mind az összes
Ki fut, szalad,

Álruhát
Ölt, s
Megy,
Hátha
Diadalt
Arat,

S hogy megszégyenül,

Sajnálni nem tudom, hisz
Nem hibám nekem, meg hát
Én is szaladok, s csak akkor

Állok meg, ha már nincsenek alakok, ha már csak
összemosott színekből áll az élet, valami szürke,
s ha nem tévedek, itt a vége.

Fej

2009-03-06T14:39:00.001+01:00

Elnézem magam
egy kirakat ablakán,
vagyok-e több,
mint fej
a testem nyakán?

Csendháborítás

2009-03-06T14:38:00.002+01:00

Kik beszélnek a fejemben?
Betegség
a gyerekmunka végén,
régen,
mi arra ritkán megyünk,
még ha arra jár is
a halál
titka
az életnek,
de a fejemben
kik beszélgetnek
oly hevesen?
Nem tudom.
Késő van.
Ez csendháborítás.

Mi a baj a szeretettel

2009-03-06T14:38:00.001+01:00

Mi a baj a szeretettel
Magyarázza száz
filozófus,
hogy szeretni
miért
és hogyan szokott
az ember.

Honnan ered a harag,
megvitatják
szeretettel,

s hogy mi a titka
a boldogságnak,
beszél róla
megannyi szomorú ember,

s nem értik,
nem,
hogy mi a baj
a szeretettel.

Eltúlzott vers

2009-03-06T14:37:00.003+01:00

Kifordult üvegpohár
a kezemben,
vér folyik itt,
de már nem
az eremben.

Versrészlet

2009-03-06T14:37:00.001+01:00

Részekre bontom
önmagam,
részletekbe menően
ecsetelem,
ha van is a világon
még
részem nekem,
hát nem tartok rá
igényt.

Csalóka vers

2009-03-06T14:36:00.002+01:00

Csalóka verset írok,
csalók a verset írók.

Oltalom

2009-03-06T14:36:00.001+01:00

Vagyok a világnak,
mint fának lehulló levele,
s tinéktek,
mint szörnyű emlék
a sok közül,
előlem az árnyékom is
menekül.

Vagy te nekem,
megnyugtató,
mint kereszt a falon,
benned talált rám
valami átkaroló
isteni oltalom.

Vagyok én neked,
mint pont
végtelen mondat végén,
úgy szeretek én veled
táncolni
biztonságban
a szakadék szélén.

"Vers"

2009-03-06T14:35:00.002+01:00

Eltúlzott álom az élet,
megannyi kísérlet,
hogy legyen valami új,
valami csoda,
s megannyi ostoba
sző álmokat hiába,
s mégis,
ne szállj velük vitába.

Megannyi nem,
meg annyi
igen,
mit mondunk,
de még nem tudjuk,
mi is ez az egész,
még nem értjük,
s titkon bízva állunk,
hátha vak tévedés
minden.

Megannyi minden
és megannyi semmi
tart fogságban,
megannyi éjszaka nézünk
kérdőn
a homályba,
míg felvirrad a reggel.

Menedék

2009-03-06T14:35:00.001+01:00

Zavarában megszólal
A csend,
Rád ha néz,
Lesütött szemekkel áll
A kétely,
Rád se néz,
Szemeidből mosolyog rám
A rosszkedv,
S ha rám tör a magány,
Csak te vagy
Menedék.

Vicc

2009-03-06T14:34:00.004+01:00

Nem írok rólad verset,
mondom,
míg egy újabb sorba kezdek,
hátha benne terem
a válasz,
s meghallod,
hogy bocsánat,
ha nincs miért,
hát mindegy,
valami tévedés,
vagy csúnya lecke,
valami vicc,
csak a csattanó,
ha volt már ugyan,
hát te nem tudsz viccet mesélni.

Vigasz

2009-03-06T14:34:00.003+01:00

Elenged a vágy,
Miszerint
Mindig menni kell,

Elenged a tudat,
Hogy engedni kell
A csábításnak,

Elengedem
A múlt kezét,

Elenged a jövő
Riasztó képe,
Míg békében lépek
Vigaszod felé.

A világ legboldogabb verse

2009-03-06T14:34:00.001+01:00

ez.
Ha mondom.

"Ezer bocsánat"

2009-03-06T14:33:00.001+01:00

Tévútra hív
Megannyi téves eszme,
Régmúlt idők
Legszebb képei már mind
Eltemetve
Bennem.

Bocsánat,
Azt sem tudom,
Mit is kéne tennem,
Bocsánat,
Talán nem itt kéne
Lennem.

Bocsánat,
Te vagy oka
Minden vágynak
És szépnek,
S már nem ítélek
Kárnak
Sok romba dőlt napot,

Bocsánat,
Bocsánatból
Építek neked
Új holnapot.

ZavaroSSorok

2009-03-06T14:31:00.002+01:00

Kérdezem, mire való a beszéd, s a válasz néma csendjében kapom meg a választ. Kérdezem, mire is jó az élet, s hirtelen meglátlak. Kérdezem, lesz-e még holnap, kérdezem, hátha nem, s a felelet kérdésként tör rám, akarod-e? Hát igen.
Kérdezem, akarok-e felkelni reggel, s már úton vagyok egy szebb holnap felé, s míg kérdezem, van-e értelme, egyszerre hatol belém az élet minden érzése és minden fájdalma, kérdezem, kérdezem a Magasságost, lesz-e még jobb, lesz-e szebb?
Kérdezem az első jöttmentet, mondja már meg, mire jó ez az egész, s zavaros tekintettel fordul el, mert ilyenektől ma bizony félni kell, s valahol értem én, megértem, de ha már eddig elértem, hát csak lesz folytatás, vagy nem? Ha már ennyiszer felkelt a Nap, hát csak nem bánja, ha még egyszer kérem, tegye meg.
Vagy igen, hát majd azt is megoldjuk, végtére is a modern technika legnagyobb csodái vagyunk, s mint mindenre képesek, majd teremtünk új Napot. S ha két nap után lepottyan, majd azt mondjuk, ez valami természetfeletti erő nyoma, s győzködjük magunk, s védjük mindazt, amink van, de hogy mitől, már nem tudja senki sem közülünk. Végül is egyek lennénk, egyek mindannyian, csak ez már olyan szörnyen ódivatú, hogy jobb nem is beszélni róla.
Hát hagyjuk is. Majd elmondja más. Majd megoldja más. Más. Mindig más. Mindig más az élet, minden pillanatban, s már nem tudod követni, úgy szalad. De szép is ez, mert nem látom. De szép is lenne ott élni, amikor régen. De szép is lenne akkor lenni, ahol nem volt semmi még, mi elrontja az összképet.
Megőrült már mindenki, s ki azt mondja még, nyugalom kell, én annak hiszek.
Tíz ember húsz felé próbál szaladni, s még csodálkozik, hogy egymásnak ütközik.

Testbeszéd

2009-03-06T14:31:00.001+01:00

Itt láb-atlankodik
a láb-am ilyen
nincs senki sem,
hol a kezem,
ez a kar-om,
el-a-kar-om ér-ni,
s a nyak-am
ak-ko-nyak se rossz,
be-fej-ezem,
hol a fej-em,
e-szem-ent,
szem-be néz az orr
oldalra el,
meg-orr-ol,
s most has-on csúszik,
majd hát-at fordít
az egésznek,
s hogy nem áll-t kéz-re-a-láb-am,
hát mit se bántam,
fej-re-áll-tam...

Ezer szó

2009-03-06T14:30:00.002+01:00

van most bennem,
tudom,
csak egymás elé-mögé
kéne tennem
mindet,
de tegye ki írni tud
vagy akar,
én hallgatok,
s nekem maradnak
értelmetlen mondatok.

Valami hiányzik

2009-03-06T14:30:00.001+01:00

Valami hiányzik,
valami hiányzik
hiányzik

valami

Ne mozdulj

2009-03-06T14:29:00.002+01:00

olyan hirtelen,
vigyázz,
elég, hogy itt
egyszer hibázz,
félreérti
egy marha
itt a vagonban
s még
rád talál
lépni.

Mint a Nap sugara

2009-03-06T14:29:00.001+01:00

elhajlik,
úgy hajol meg lelkem
előtted,
magasra vágyom,
magasra török,
s csendben borulok eléd
önkéntelen,
mint a Nap sugara
elhajlik,
ha látja jöttöd.

Mindenség

2009-03-06T14:28:00.000+01:00

A mindenségit,
hogy
a mindenség itt
véget ért.

Értem

2009-03-06T14:27:00.000+01:00

Nem
el
meg
fel
de félre
ki be
oda haza
kértem
tértem
fértem
éltem kérdem
térden
'mértnem' értem.

Ismerem

2009-03-06T14:26:00.002+01:00

Félre-
ismerem

a világot,

meg-
ismerem

mit valaha csak
ember látott,

el-
ismerem,

hogy igazam csak
nekem lehet,

fel-
ismerem,

nincsen szavam,

de

nem
ismerem,
nem

önmagam.

Lehetett volna

2009-03-06T14:26:00.001+01:00

Lehetett volna más,
szebb az élet,
lehetett volna.

Jó lenne

2009-03-06T14:25:00.000+01:00

Jó lenne most,
jó lenne
leborulni csendesen.

Jó lenne
halkan megköszönni
mindent.

Jó lenne
tudni,
miért nem teszem.

Magam sem tudom

2009-03-06T14:24:00.002+01:00

magam
szeretni,
magam sem tudom
merre kéne
keresni
magamban,
magamon kívül
vagyok,
ha magamba nézek,
de hogy mitől félek,
magam sem tudom.

Mondat

2009-03-06T14:24:00.001+01:00

Nehéz elkezdeni
egy verset,
kéne valami
frappáns mondat,
s hogy semmi
nem jut eszembe,
ez a vers
csak ennyit mondhat.

Vagytok-e úgy, mint én

2009-03-06T13:11:00.001+01:00

amikor nem kéne sírni,
nem szabadna,
akkor a legjobban,
ébredni nehezen,
kérdezni könnyen,
bátran nevetők néha
vagytok-e ti is?

Vagytok-e úgy mint én
mindig,
hogy ha nem kéne
szólni
kezdünk,
s hogy nem vesszük észre,
megérkeztünk,
s hogy már nem olyan semmi,
vagytok-e ti is úgy?

Vagytok-e ti is
úgy mint én,
vagytok-e ébren álmodók,
vagytok-e álmok közt élő
furcsa lények,
vagytok-e, kiknek fogalma sincs,
hogy mi a lényeg?
Vagytok-e félig itt,
s hogy tiétek már félig az ég,
vagytok-e,
vagytok-e úgy mint én?

Úgy feledtetsz te mindent

2009-03-06T13:10:00.002+01:00

Nem látom a fénytől a sötétséget,
Ahogy a csend elnyomja a hangzavart,
Úgy feledtetsz el te is mindent.
Az erőm elnyomja azt, mi gyengeségem,
S a holnap rákönyököl a tegnapra,
Úgy feledteted te is a múltat.
Megeszi a szeretet a gyűlöletet,
Ahogy a gyertyaláng a levegőt,
Úgy feledtetsz te is minden rosszat.
Az öröm megnevetteti a bánatot,
Úgy mossa el szerelmed a könnyeket,
Úgy feledtetsz te bajokat.

Egészen szép az ég,

2009-03-06T13:10:00.001+01:00

csak le ne nézz
a földre,
elveszik úgy minden,
csillagok hullanak,
s rohan az égen
a göncölszekér körbe,
körbe,
s hogy tovább nem mehet,
hát le ne nézz
a földre,
hisz egészen szép az ég.

Csütörtök esti gondolatok

2009-03-06T13:09:00.004+01:00

Vannak különbségek és van, amit nem értek és most csak írok, nem azért, hogy szép legyen, de csak, hogy írjak és elmondjam - ha másnak nem, hát magamnak - hogy ez így nincs rendben. Hogy olyan az élet, mint egy vakvágányra futott gyorsvonat és hogy nem jönnek helyszínelni, megnézni, vannak-e túlélők, még csak nem is furcsa. Megszoktuk már, megszoktuk, hogy nem törődik velünk a világon senki. A világon senki. A világon túl valaki, de azt meg nehéz észrevenni. De mi lenne, ha nem lenne? Nem lenne semmi... Gyakran dobálózunk a szóval, hogy semmi, anélkül, hogy belegondolnánk, mit is jelent. Mert a valami az már valami. De ha nem lenne semmi...
Lehet játszani a szavakkal, az még nem jelent semmit. És tessék. Már megint egy semmi. Hogy írjon olyan egy felháborodott irományt, akit megnyugtat az írás?! Szerettem volna most papírra vetni minden haragomat, minden bajom. És mintha már el is párolgott volna, vége, elmúlt, nincs tovább. De valami vége valami eleje is egyben. Szeretnék most kiabálni, hangosan, de nem értenék meg az emberek, hiszen ez közterület, s itt ilyet nem lehet. Az meg a világon senkit nem zavar, ha hangosan zokogsz a lakásodban vagy dühös szavakat kiabálsz, mert valami nem tetszik. Mert azt nem hallja senki. Rád tartozik. Tényleg rád tartozik? Létezik-e még magánügy? Valami, ami személyes? Létezik-e még emberség? Nem tudom, mit lehet felelni ezekre a kérdésekre. De vannak. Vannak kérdések. Van bennem harag. Van bennem öröm. Van bennem fájdalom. Mintha lennék. Mintha része lennék az egésznek. Csak mintha. Nem érzem én igazán. De még ez is elég. Ha nem sok.

Vagy

2009-03-06T13:09:00.003+01:00

Vagy te a vers
a papíron,
valami igazi,
művészi alkotás,
és ha nem bírom,
az élet,
mit ad,
ott vagy te,
mint sűrű ködben
biztosan tartasz,
s hogy
ma már nem
divat
szeretni,
magad vagy
a cáfolat.

Rímek

2009-03-06T13:09:00.001+01:00

Rímeket keresünk
ritka szép szavakra,
nem találva
a megfelelő
szavakra,
írunk valami
oda nem illőt,
valami furát,
érdekes,
mi rímel erre
jobban,
mint, hogy
érdekes
ez az egész,
kereshetünk rímeket,
attól még
pocsék
az egész.

Én leszek a hibás

2009-03-06T13:08:00.002+01:00

Majd én leszek a hibás
mindenért,
el sem követem a bűnt,
s már vádoltok,
a világ összes hibájáért
engem káromoltok,

s én titeket okollak,
miattatok a minden,
miért engedtetek
messzire vinnem
mindazt, mi volt
bennem,
miért engedtetek
messzire mennem,

mondtátok,
menjek csak, nyugodtan,
s nem jöttetek értem
sötét éjszakába,
hogy hazavigyetek.

Szeretni engedtétek
magatok,
most nélkületek sem jó,
maradok
magam,
s vádollak titeket,
ismételve egyre,
hogy miattatok,
hogy miattatok,
s hogy a bűnös
az ti vagytok,
ki más?

De a legnagyobb bajom
mégis veletek,
hogy okolhatlak mindenért
titeket,
attól még én leszek
a hibás.

Vers

2009-03-06T13:08:00.001+01:00

Ilyen cím alá
fenséges művet kéne
írni,
a versek versét,
sorokba sírni
az élet baját,
elszavalni
a legbölcsebb ember
szavát,
csodás rímeket
faragni,
keresztet vagy párost,
mondatba foglalni
az örök város
titkát,
de ez a vers
csak címének köszönheti,
hogy annak nevezzük,
mi valójában nem
ő,
nincs benne semmi,
majd megírja más.
Vagy lehet,
hogy senki.

Egy ideges teve

2009-03-06T13:07:00.002+01:00

Idegenül csatangol
a dzsungel közepén
egy felettébb
ideges teve,
tekintve,
hogy természetes
helye
igencsak kevésbé
nedves,
hát ez
a kedves
teve
egyre idegesebb
lesz.

A mérges tehén

2009-03-06T13:07:00.001+01:00

Láttatok már ti is
biztos
tehenet,
de olyan szemeket,
mit egy általam látott
példány
viselt,
nem lehet látni
hetedhéthatáron innen
s túl,
talán arra gondolt,
mit bámulsz te,
míg én itt legelek,
de legalább láttam már
mérges tehenet.

Egy szomorú madár

2009-03-06T13:06:00.004+01:00

Elrepült itt
egy könnyes szemű madár,
mégis megvigasztal,
ahogy
szabadon tovaszáll.

Ősz

2009-03-06T13:06:00.003+01:00

Kopogtat az ősz
a nyár
virágos ablakán,
mi boldogan nézzük
bentről,
amiért nem sikerült
bejutnia,
s hogy megszégyenülve
megy el,
de már bent
a széken ülve
mosolyog,
hogy itt vagyok,
s hogy valaki
mindig
nyitva felejt
egy ablakot.

Jókedv

2009-03-06T13:06:00.001+01:00

Kilátszik a jókedv
kabátja
az ajtó mögül,
csak ki kellene
nyitnom,
de valahogy nem
sikerül.

Magam

2009-03-06T13:05:00.006+01:00

Magamra hagytok,
s én magamra sem
ismerek,
magatokra hagynálak,
túl messzire
vittelek.
Magamba néznék,
de most nem
fogok,
magamba nézni
nem találok
okot.
Magadat add,
s én is magam
adom,
s magam vagyok,
magam nagyon.

Kétségbeesés

2009-03-06T13:05:00.005+01:00

Ez most egy halk
kétségbeesés,
miszerint
minden bánat
és remény
csak valami
tévedés,
miszerint
még egy élet is
kevés.

"Ha olyanok nem lesztek..."

2009-03-06T13:05:00.003+01:00

Egy kicsit meggyötört
az élet,
egy pillanatra úgy éreztem,
nincs vége az útnak,
ahogyan nem látni
legalját a kútnak,
meredtem a sötétségbe,
hova zuhanni készültem,
elnézést,
egy kicsit megrémültem.

Én azt hittem régen,
amikor félelemtől menten,
boldog békében éltem,
elég mondani,
fel a fejjel,
s most állok itt,
s érzem,
kevés, mit mondhatok.

Most állok itt,
s egyre csak
arra gondolok,
ahogy gyerekfejjel
a halál
az élet részeként
volt bennem,
s hogy gyerekfejjel
nem volt nehéz
vidáman tennem
az életet.

S most panaszkodnék,
gyerek már miért nem
vagyok,
úgysem hallanának meg
a nagyok,
meg eszembe jut
valami régi mondat,
"ha olyanok nem lesztek,
mint a kisgyermekek",
s meghallom,
hiszem
a nekem mondott feleletet.

Kérdőjel

2009-03-06T13:05:00.001+01:00

Vagyok kérdőjel
egy nem létező mondat
végén,
s hogy megfogalmazni
nem tudom,
hát hagyna békén
az egész,
de most kezembe veszem
a tollat,
teszek néhány
apró jelet,
vesszőt a halál,
pontot a fájdalom,
felkiáltójelet az élet
után tenni,
s a kérdőjel elé
már nem kerül semmi.

Múlt

2009-03-06T13:04:00.005+01:00

Ha látok elszaladni
egy vonatot,
mi az, mire gondolok,
honnan jön,
vagy hova megy,
ma ez vagyok,
tegnap meg
valaki más,
ma futok,
holnap bénultan állok
sírod előtt,
temessük a múltat,
építsünk abból temetőt.

Éjjel

2009-03-06T13:04:00.003+01:00

Kipattantak szemeim
sötét éjjelen,
takaróba burkolt
a félelem,
vakító napfény
sütött rám
riadt
éjszakámban,
éreztem,
hogyan hullik rám
a föld,
s még csak nem is
kérdeztem,
miért e pillanat,
még szét akartam nézni,
egy utolsó villanat
legyen enyém,
betakart a föld,
éreztem,
nem is olyan kemény.

Idióta vers

2009-03-06T13:04:00.001+01:00

Nézem már
a világot,
jajj, de mióta,
s még mindig
nem értek
semmit,
én idióta.

Lényeg

2009-03-06T13:03:00.006+01:00

Próbálom megérteni
miért
a minden,
próbálom elhinteni
a hitet,
mit hittem
mindenen át,
s most olyan nehéz,
de hát
olyan szép ma minden,
tudom jól,
szétnézni itt lenn
olyan jó,
csendben érkezik
kikötőbe
egy kis hajó,
vonják magukhoz
fehér kezek,
még nézne hátra,
még integet,
de vissza már többé
nem mehet,
ott a vízen
ringatózott szelíden,
s most elment,
s most pihen,
nem érti
-miért- senki sem,
hiányzik is,
meg felfal az élet,
de úgy tűnik,
szeretik, kik várták,
úgy tűnt, hazaért,
s ez lehet a lényeg.

Te lettél

2009-03-06T13:03:00.005+01:00

Te vagy a felelet,
a fel nem tehető kérdésekre is
csak neveddel felelek,
te lettél a napsugár
örök éjszakában,
börtönömnek kulcsa
magam fogságában.
Te lettél a minden ott,
hol semmi sincsen,
te lettél az ok,
hogy élni itt e világban,
dacára minden földi
hibának,
mégiscsak jó.

Átöltöztet

2009-03-06T13:03:00.003+01:00

majd az Isten
fehér ruhába,
kérdezem,
egyre kérdezem,
miért kell most lenni
feketébe zárva,
kérdezem,
s nem hallva
válaszát,
hogy felel nekem,
mégis elhiszem.
Átöltöztet majd
az Isten
hófehér ruhába,
betakar a boldogságnak
puha paplanjába,
melléd ül majd,
míg el nem alszol,
és ha majd
csodás fények hevében
nevetve ébredsz,
akkor már úgy lehet,
hogy örökké élhetsz.

Este

2009-03-06T13:03:00.001+01:00

Már az este hangjai szólnak,
míg fent az égen
még a nap süt,
már álmaim messzi jövőbe
kóborolnak,
de fáj az élet,
ha így üt.

'Isten veled',

2009-03-06T13:02:00.004+01:00

hangzik a szó,
szól a felelet,
Isten veled,
mert más
nem lehet,
kóborolni idegenként
ismerős világban,
én hiszek,
hiszek,
hogy a pusztulásban
van valami
értelem is,
riadtan fordul el
ma a félelem is,
míg benned keresem,
hogy mi az okom,
s elmenőben mondom
szívből, hogy 'zbogom'.

Nézi a fájdalom

2009-03-06T13:02:00.003+01:00

Nézi
A fájdalom,
Mi fán terem
Az öröm,
Menne,
Hogy kiirtsa az erdőt,
De előbb én megkötözöm.