én Istenem,

én Istenem,
ím nem nyitom
kérdésre szám.

Te voltál,
ki mindeddig,
s ki mindig igazán.
megsegített.

markodba metszett
életem
ím hozzád kiált
vakon,

hát újra jöjj.
újra igazán.

pillanatkép

mindent megevő óriás
a lelked,
s felfal a tudat,
s szörnyű igaz.

fehérre mosni kéne,
tisztán hófehérre,
ki mondja meg,
mennyit ér.

elnémult ajakkal állok,
hátha lesz,
ki nem,
ki nem bocsát el.

A szabadság tiszta

Medrébe
Hajtom fejem,
Most társam lett
A magány,
S hogy nem találom
Még helyem
E világ kies, puszta
Táján,
Mit bánom én.

Ellök magától
Az élet,
S bevallani
Ím nem félek
A szót,
Az igazat,
Messzi földekre
Tévedek,
Midőn eljön a nap,
A végső.

ha

keresni vágysz még
engem,

ha rám találsz
egy-két kusza sorban.

figyelj.

ha fekete betűkkel
írtad fel az égre
nevem,
hát úgy legyen.

maradok

tied.

ne higgy a szájnak,
ne higgy,
ha fájnak
vérmes szavai
a vélt igazságnak.

ne hidd az álnok,
ne hidd a hazug
szavakat.

rád omlani lenne most jó
rád omolva dönteni le
minket elválasztó
falakat.

most

nem szól a hang,
s nem nyúl a kéz.

elfelejtkezik az öröm
magáról,

s megszűnik az egész.

félreismert énem rád rivall
hogy elég

volt

a háború zajából.

menjünk el együtt

és menjünk el
távol
vidék kies partján
hogy újra,
hogy igazán.

Esti költemény

Közönyös arcokon
Játszik a szél,
Felébred egy emlék,
S aludni tér.

Magamra húzom leplét
A hazugságnak,
Magamhoz hívom követét
Az álnok vigasságnak.

Nyugovóra térjünk.
Zaklatott szívvel,
Mintha
Mi sem történt volna.

Hajtsuk álmok
Megvadult lova elé fejünk,
Tiporjon el az élet
Pora
Lepje be arcunk.

Vessünk a lét
Vad táncának véget,
Hazudjuk a holnap ígéretét,
Hazudjuk létét a végnek,

Álomra hajtsunk fejet.
Fejet hajtsunk.
Végleg.

Jövőkép

Elhidegült szavakat
Suttog a száj,
S már egy perc,
Nem sok,
De annyi sincs hátra.

Magam mögött hagyott
Elterült utakon még
Derűs a táj,
S ím tél jön,
Fájdalomba fagy a jég.

Valaha boldog lelkem
Húzza maga után
Vasszárnyait,
Nehéz most előre
Egy lépést tenni.

Fiatal még az élet,
Megöregedett a szó,
Fehérre meszelt falaim
Bámulnak rám,
S ím minden olyan való.

A múlt tündöklő tengerére
Vonszolom ki hajóm,
Elsüllyedni lenne most jó.

Jobbra-balra futó létünk
Kitárt karokkal megáll,
S ha balra el,
Én jobbra át,
A föld pedig kerek.