Felénk

Tár ma karokat
Az ég,
Most néma, tiszta
Jóság,
Semmi az elébb.

Virradni új napra,
Még maradunk,
Most te ölelj át,
S ha megannyi darabra,
S ha felfal is
A lét,
Veled jó csak múlni el,
Míg eljövend,
Míg befogad az ég.

Imámra

felelet,
s imádra
százszor,

bámulok nyíló egeket,
s nézem a távol kéklő,
távozó holnapot,

itt-ott elidőz a lélek,
hát vesd le gyászod,
ha eléd maga az élet
jő.

Belőled remény,
s belőled dicső holnap,
ajkadról fohász
ha
felszakad,
eléd a Mindenható
maga tér,
szaggatni kínzó,
szörnyű lepleket,
elvetni mind,
hogy elvesszen örökre,
s borítni hófehér
ruhát,
s kötözni fájó sebeket.

eltanácsolt vélemény

rád terülő lelkemet, mint forró éjszakán takarót szokás, úgy dobod le. kit érdekel. visz tovább egy álom, s máris ébredni kell. hajnalok tiszta ködében sietős pillantás, ennyi csak. indulás. nincs idő múltak tűnő mivoltán mélázni el, s ha meg is szólít egy emlék, fájó, letűnt pillanat, elnézést kérsz, keresve új és sokkal szebb igazat. meglehet, a jelen poros létében hamissá vált igazat újra hinni bolondságnak tetszik, s tán úgy is van. hát miért késlekedjünk előttünk szanaszét heverő örömök után járva vágni el a múltnak keserű gyökerét, s szólni igazabb szavakat, míg felénk tekint egy perc a letűnt idők örök korából, s tisztább létben mondani el, milyen szép is az élet, bocsánat, ha elhiszed.

Elmélkedés a jövő szebb voltáról

A jelen furcsa szorításában egy szép jövő képe is csak hazug ábrándnak tetszik. A múltnak vádjai még elérnek, s míg erőltetett menetben hurcol magával a jelen, mint néma óriás, s mint ki azt sem tudja, merre tovább, de menni kell, hát magával visz, legyen. Furcsa gépezet az élet, ősi, jól működő szerkezet, s míg mondod, hogy magától, csak úgy halad, végigsimít rajtad a Teremtő áldó keze. Hát van jövő is, kell hogy legyen, valami szebb ígéreteket rejtő idő, s ha nem itt, hát odaát az örök hon fénylő csarnokában. S míg a ma sürgető létében egy szebb jövő képét hiszi már a szív, válaszul felel az Írás:
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre, most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."

Versbe szedett boldogság

Lelked táncát lesi lelkem,
Míg hozzád hazatérni vágy,
Belőled izzó csillagok,
Mi ketten
Nem több,
Mint egy,
S ennyi elég.

Kinézve léted ablakán,
Mint örök láng,
Nyúl felénk a fény,
Felettünk égi trónusán,
Az Isten is áldni kész.

Kitárul

A mennynek kapuja,
Íme
Tiszta képet ölt
A bánat.

Csend honol
A földi létben,
Míg odafönn
Hazavárnak
Örök utakra tért
Lelkek.

Maradok még.
Időm léte
Űzve kerget,

Bennem
Más világ képe
Rejlik,
S nem érint
A halál.

Imára kulcsolt két kezed

Sötétben tapogat az elme,
Míg magában bízni vágy,
Eltékozolt órák hada
Ím ránk tekint,
Meddig még,
A létnek merő küszöbén
Táncolni hangtalan,
Hol magasba hívó szózatok
Kara zeng,
Ím jövel,
Meglásd még,
Áldott lelkek fohásza
Mennyit ér.

Nyugszom azért csendesen.
S ha földi gondok súlya alatt
Reszkető szívvel létezek,
Átkarol imára kulcsolt,
Megnyugtató két kezed.