eltanácsolt vélemény

rád terülő lelkemet, mint forró éjszakán takarót szokás, úgy dobod le. kit érdekel. visz tovább egy álom, s máris ébredni kell. hajnalok tiszta ködében sietős pillantás, ennyi csak. indulás. nincs idő múltak tűnő mivoltán mélázni el, s ha meg is szólít egy emlék, fájó, letűnt pillanat, elnézést kérsz, keresve új és sokkal szebb igazat. meglehet, a jelen poros létében hamissá vált igazat újra hinni bolondságnak tetszik, s tán úgy is van. hát miért késlekedjünk előttünk szanaszét heverő örömök után járva vágni el a múltnak keserű gyökerét, s szólni igazabb szavakat, míg felénk tekint egy perc a letűnt idők örök korából, s tisztább létben mondani el, milyen szép is az élet, bocsánat, ha elhiszed.

Elmélkedés a jövő szebb voltáról

A jelen furcsa szorításában egy szép jövő képe is csak hazug ábrándnak tetszik. A múltnak vádjai még elérnek, s míg erőltetett menetben hurcol magával a jelen, mint néma óriás, s mint ki azt sem tudja, merre tovább, de menni kell, hát magával visz, legyen. Furcsa gépezet az élet, ősi, jól működő szerkezet, s míg mondod, hogy magától, csak úgy halad, végigsimít rajtad a Teremtő áldó keze. Hát van jövő is, kell hogy legyen, valami szebb ígéreteket rejtő idő, s ha nem itt, hát odaát az örök hon fénylő csarnokában. S míg a ma sürgető létében egy szebb jövő képét hiszi már a szív, válaszul felel az Írás:
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre, most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."