esti

jónak lenni kéne,
tisztán, hófehérnek.
esti alkony képében
megannyi vadság
lép elébed.
s mit szólsz...
maradsz-e árván,
maradsz-e néma,
csendben, mint ki nem tud,
s nem is szólna, láttán
a mindenség ködének,
maradna puszta,
maradna egyedül,
gyermek.

leszel-e minden,
leszel-e óriás képében
botladozó árva,
ez összeomló föld
egyetlen sugára,
leszel-e tiszta jóság
szennyes lepled alatt,
engeded-e bűnöddel
eltemetni egyetlen magad?

A hanyatlás szimfóniája

Emlékezem.Megannyi dicső év ölelő karjában fulladok. Mit ér az ember, fordulva múltak röpke, igaztalan öröme felé, ha zuhan a mélybe, mely előtte áll? Mint ki hitvest hagy magára, s majdan üres ágy, ha várja, immár se múltja, se jelene, csak a puszta ember,bűnnek gyümölcsétől beteg, hát szabad-e hanyatlón élnünk a jelent?

Érzés

Megfontolt csendben
Közelít a jóság.
Elvétett igazságok közt
Tébolyult lélek,

Megszokott valóság.

Ember

Mintha nem lettél volna
az, ki mindenekben,
minden helyen, s minden időben

Örökkévaló.

Néma az ember,
Fogad, s elfeled,
Játszani vágyik,
S harcolni nem remeg.

Gyermek az ember,
Felnőttet játszik,
Felnőve - úgy hiszi -
Istenné válik.

Gyarló az ember,
Feledi voltát,
Sírok közt keresi
Elvesztett sorsát.

Múló az ember,
Nincsen maradása,
Kegyelemből nyugszik
Örök, jobb világra.