2010. április 1., csütörtök

A megismerés örömére

kérlek, légy ma velem. Bánatba ringó szép napon születni kellett, s újra lenne szép, napról napra, mintha más dolga embernek nem is lenne földi létben, újjászületni, s ismerni az egyet. Hol jönni láttalak, hol lépteid zaja hangzott, mint dülledt szemei a boldog némaságnak, érkezel.
Mint örökké nézett, mint unhatatlan kép, hogy azóta nézlek sem láthatok beléd.
Fogyhatatlan idő, megvesz, tékozol, hagyjuk el mélységét a létnek, hagyjuk mozdulatlan, kiterített óriás, lelkedben játszó élet, tudni vágylak, s tudni véllek.
Engedj hát, míg az idő enged, nem lehet jobb, senki, s te ismerni magadat engedd.