Tavaszra

Remeg az élet,
Ajtaja táncol,
Messzire téved,
Lelkeket láncol.

Perdül a táncra,
Koppan a lépte,
Elrepül innen
Vigalmas létre.

Mögötte világ
Reccsen, roppan,
Miért az új nap,
Mind ellobban.

Sorokba gyűlik,
Felleg az égen,
Ruhája rebben,
Elfogy egészen.

Szekér, ha gurul,
Pottyan az égből,
Ismerős nekem,
Szegről végről.

Libbenő

Arcodon libben
Az egy és a kettő,
Elsuhan álom,
Apró s cseprő.

Rettenet élet,
Ébredj, fekvő,
Benned a lélek,
Kézben gyeplő.

Táncol a vízen,
Ásít a szellő,
Elrepül által,
el, amíg feljő

réme a mélynek,
köszöntni gyáva,
retteg a gyilkos,
nevet, ki várhat

jövőnek ablakán
szép reggelt látni,
estei órán
égre kiáltni.

Magát ha festi
Színesre élet
Elmarad távol,
Nincs aki véget

Vetne az árnak,
Szép mese volna,
Étek a vágynak,
Hullni a porba,

Tőlem a bús napok
Mehetnek távol,
Nékem az élet
Víg napot számol.

A megismerés örömére

kérlek, légy ma velem. Bánatba ringó szép napon születni kellett, s újra lenne szép, napról napra, mintha más dolga embernek nem is lenne földi létben, újjászületni, s ismerni az egyet. Hol jönni láttalak, hol lépteid zaja hangzott, mint dülledt szemei a boldog némaságnak, érkezel.
Mint örökké nézett, mint unhatatlan kép, hogy azóta nézlek sem láthatok beléd.
Fogyhatatlan idő, megvesz, tékozol, hagyjuk el mélységét a létnek, hagyjuk mozdulatlan, kiterített óriás, lelkedben játszó élet, tudni vágylak, s tudni véllek.
Engedj hát, míg az idő enged, nem lehet jobb, senki, s te ismerni magadat engedd.