Sötétben tapogat az elme,
Míg magában bízni vágy,
Eltékozolt órák hada
Ím ránk tekint,
Meddig még,
A létnek merő küszöbén
Táncolni hangtalan,
Hol magasba hívó szózatok
Kara zeng,
Ím jövel,
Meglásd még,
Áldott lelkek fohásza
Mennyit ér.
Nyugszom azért csendesen.
S ha földi gondok súlya alatt
Reszkető szívvel létezek,
Átkarol imára kulcsolt,
Megnyugtató két kezed.
