Elnehezült létem

Távolba néz,
Megőrül az elme,
Ha hozzád nem szalad.

Eltúlzott tetteket
Hajszol a test,
S maga börtönébe zárkózik,
Ha más nem fogad.

Keserű igazak
Futnak felém,
Hogy meglátod még
A lét
Mit tartogat.

Kiszáll a körből
A remény,
Míg emelem a tétet,
De magához húz,
Ha vesztesen lépek
Ki.

Csend

Végigfut rajtam
Egy idegen érzés,
Elborzad a kép,
Ha tükörbe néz.

Csend honol ma
Ezen a vidéken,
Nem szól bennem a régi,
A jól ismert dal,
S ím te sem szólsz hozzám,
De még itt vagy.

Közel s távol látlak
Ellibbenni kies tájakon,
Hol örömöt táplál belénk
A lét,
S már nem mondom
A magam igazát,
Az is csak te vagy.

Rám figyel a csend,
Messzire hív,
Elfutni lenne jó,
S még azt sem merek.
Bennem lakó örök ígéretek
Tartanak fogva,
S ím megszűnik kérdezni
A lét.