2010. október 26., kedd

Hozzám szól

az utca frontja,
Rám kiált,
Én hallgatom,
Ha erre járok,
Rám köszönnek
Ismerősök,
Nem lakom
Már közöttetek,
Mint eltévedt
Lélek
Visszajár,
De zokon ugyan
Ne vegyétek.

Képzelgés

Jön-e még újra felém,
arcok közt megjelen,
s belém mar egy furcsa érzés,
hogy én őt már ismerem.
Gyermekség az ily gondolat,
naiv, kusza képzelgés,
bennem mégis megfordulhat,
gyermek vagyok,
gyermek még.

2010. augusztus 24., kedd

Mit hallok majd tefelőled

Betemet az élet, közönyös ködben bujkálok, tán szólni kéne, kiáltni, ha úgy kell, hát jajt kiáltni, szánakozón jöjj felém bár, csak jöjj.
Még itt vagyok, s egyre nő bennem a vágy, hogy felőlem halljatok.
Tán lesz, ki jó szót, csak azt hirdet, más bár köpködő, s egyik sem téved igazán.
Hadd legyek én, ki tanúja utadnak, elmondni nagy, s dicső napok virradtak, arcodon nem fogott a halál.

Ki egykoron jöttél felém

Csendben jöjj
mindvégig felém,
mint egykoron láttalak,
örökké úgy maradj
enyém.

Arcod, ha nézem

ismerős vonásod
már mind kezem alatt
simul,
arcod, ha nézem,
bús lelkem ismét
virul.

Nem marad egy sem

Életem végórája, majd elégséges az lészen, magam mentni, s védni meg önnön büszkesége minden lomától, s egy sem lesz. Egy sem, ki emlékek közt hordana még, egy sem, ki örömmel jönne eléd. Ha most lennél erősb, erőd veszítve lépni gyűlölőd elé, tán maradna még élted árnyékára, maradna ki véled áll, ám lélekvesztő a lét a testben, s mire érteném, nem marad egy sem.

Személytelen létem

Ti úgy vagytok mind, mint tágra nyílt, magasból jött lelkek, felettem az ég nem ragyog. Ha másnak mondtok, s hisztek tán, nekem úgy is jó, s megannyi felé szórt darabjaim ha keresni vágyom, nem lesz.

Hajnali, szép napom

Ébredek. Mint megannyi nap már tör rám a tiszta, új bűvös mivolta, hogy tán újat, nemest hozhat, s midőn szomorú emlékek kiáltják, kár hinni a ma szebb, s jobb voltát, pusztul a lélek, hajlik igába, micsoda az élet hatalmas árja?
S tán álomkép ez is csupán. Már örök napra virradtam, midőn benned leltem nyugodást.

A végóra fülledt csendje

Még hátratekint a szem, hátha látja emlékezrek színes képét egy házra festve, hallja még dallamos zaját az egésznek, mint egyetlen percbe zárt élet, s csukódik a száj, sötétül a szem, mind magába zár, még sincs semmi sem.

Egyedül a kertben

Ki volt, már mind elhagyott. Leszel-e nékem hitves, szerető, leszel-e végleg búkat temető?

A hanyatlás szimfóniája

Emlékezem.Megannyi dicső év ölelő karjában fulladok. Mit ér az ember, fordulva múltak röpke, igaztalan öröme felé, ha zuhan a mélybe, mely előtte áll? Mint ki hitvest hagy magára, s majdan üres ágy, ha várja, immár se múltja, se jelene, csak a puszta ember,bűnnek gyümölcsétől beteg, hát szabad-e hanyatlón élnünk a jelent?

Igaz, szép szó helyett

Bámul az ember, messzire réved, múltnak posványába süllyedőn veszíti önnön jó mivoltát, másokat ítélni hamar kész. Hallgatom tetted buja suttogását, a magamé rémít. „Elvesztél.” Szinte hallom, nem képzelgés, valóban rám kiált, hogy vége, tetted minden tettben él tovább. S ím már tévedek, a jó útról le, s jóságodban, kétkedek. Tán sejted már, avagy bizton tudod, engem nem állít már semmiféle áldomás meg. Hogy igaz utamról letértem, téged öltelek meg.

2010. április 21., szerda

Tavaszra

Remeg az élet,
Ajtaja táncol,
Messzire téved,
Lelkeket láncol.

Perdül a táncra,
Koppan a lépte,
Elrepül innen
Vigalmas létre.

Mögötte világ
Reccsen, roppan,
Miért az új nap,
Mind ellobban.

Sorokba gyűlik,
Felleg az égen,
Ruhája rebben,
Elfogy egészen.

Szekér, ha gurul,
Pottyan az égből,
Ismerős nekem,
Szegről végről.

2010. április 19., hétfő

Libbenő

Arcodon libben
Az egy és a kettő,
Elsuhan álom,
Apró s cseprő.

Rettenet élet,
Ébredj, fekvő,
Benned a lélek,
Kézben gyeplő.

Táncol a vízen,
Ásít a szellő,
Elrepül által,
el, amíg feljő

réme a mélynek,
köszöntni gyáva,
retteg a gyilkos,
nevet, ki várhat

jövőnek ablakán
szép reggelt látni,
estei órán
égre kiáltni.

Magát ha festi
Színesre élet
Elmarad távol,
Nincs aki véget

Vetne az árnak,
Szép mese volna,
Étek a vágynak,
Hullni a porba,

Tőlem a bús napok
Mehetnek távol,
Nékem az élet
Víg napot számol.

2010. április 1., csütörtök

A megismerés örömére

kérlek, légy ma velem. Bánatba ringó szép napon születni kellett, s újra lenne szép, napról napra, mintha más dolga embernek nem is lenne földi létben, újjászületni, s ismerni az egyet. Hol jönni láttalak, hol lépteid zaja hangzott, mint dülledt szemei a boldog némaságnak, érkezel.
Mint örökké nézett, mint unhatatlan kép, hogy azóta nézlek sem láthatok beléd.
Fogyhatatlan idő, megvesz, tékozol, hagyjuk el mélységét a létnek, hagyjuk mozdulatlan, kiterített óriás, lelkedben játszó élet, tudni vágylak, s tudni véllek.
Engedj hát, míg az idő enged, nem lehet jobb, senki, s te ismerni magadat engedd.

2010. március 2., kedd

Bálba induló

Voltam már,
S voltam jó is,
Elmaradt utakra lépek,
Voltam itt is,
Ott is arcát egy boldogabb
Jövőnek,
Mindnek,
Messziről jövőnek.

Unott örömöket űz
A lét,
Itt tiszta, színigaz
Vágy,
Arra egy sem igaz.

Arcodon por,
S ruhád ím,
Csak rád figyelnek,
Élethosszal átszőtt,
Rongyolódott,
Belül üres,
Kívül buta jelmez.

Bál ez is,
De minő csoda,
Kőhalom,
S egy élet pora.

Arcjáték

Megannyi arcot magamra öltve,
Mindhiába,
Ha egy sem jó,
Tán túlméretezett,
Tán nem nekem való.

Élet.

Sejtelem mind itt,
S ha van is bármi,
Akármi mögötte,
Rejtse ki fél úgy,
Rejtse,
Míg fölötte

Élet

Koronája vár mindre,
Lenne álruhája,
Lenne, ha terítne
Hófehér leplet magára.

Ember.

Mit árthat neked,
S mit ér,
Ha festett színek mögött
Él csak

Élet,

A halál küszöbén.

2010. január 25., hétfő

Felénk

Tár ma karokat
Az ég,
Most néma, tiszta
Jóság,
Semmi az elébb.

Virradni új napra,
Még maradunk,
Most te ölelj át,
S ha megannyi darabra,
S ha felfal is
A lét,
Veled jó csak múlni el,
Míg eljövend,
Míg befogad az ég.

Imámra

felelet,
s imádra
százszor,

bámulok nyíló egeket,
s nézem a távol kéklő,
távozó holnapot,

itt-ott elidőz a lélek,
hát vesd le gyászod,
ha eléd maga az élet
jő.

Belőled remény,
s belőled dicső holnap,
ajkadról fohász
ha
felszakad,
eléd a Mindenható
maga tér,
szaggatni kínzó,
szörnyű lepleket,
elvetni mind,
hogy elvesszen örökre,
s borítni hófehér
ruhát,
s kötözni fájó sebeket.