Igaz, szép szó helyett

Bámul az ember, messzire réved, múltnak posványába süllyedőn veszíti önnön jó mivoltát, másokat ítélni hamar kész. Hallgatom tetted buja suttogását, a magamé rémít. „Elvesztél.” Szinte hallom, nem képzelgés, valóban rám kiált, hogy vége, tetted minden tettben él tovább. S ím már tévedek, a jó útról le, s jóságodban, kétkedek. Tán sejted már, avagy bizton tudod, engem nem állít már semmiféle áldomás meg. Hogy igaz utamról letértem, téged öltelek meg.