Betemet az élet, közönyös ködben bujkálok, tán szólni kéne, kiáltni, ha úgy kell, hát jajt kiáltni, szánakozón jöjj felém bár, csak jöjj.
Még itt vagyok, s egyre nő bennem a vágy, hogy felőlem halljatok.
Tán lesz, ki jó szót, csak azt hirdet, más bár köpködő, s egyik sem téved igazán.
Hadd legyek én, ki tanúja utadnak, elmondni nagy, s dicső napok virradtak, arcodon nem fogott a halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése