Kipattantak szemeim
sötét éjjelen,
takaróba burkolt
a félelem,
vakító napfény
sütött rám
riadt
éjszakámban,
éreztem,
hogyan hullik rám
a föld,
s még csak nem is
kérdeztem,
miért e pillanat,
még szét akartam nézni,
egy utolsó villanat
legyen enyém,
betakart a föld,
éreztem,
nem is olyan kemény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése