Vagyok a világnak,
mint fának lehulló levele,
s tinéktek,
mint szörnyű emlék
a sok közül,
előlem az árnyékom is
menekül.
Vagy te nekem,
megnyugtató,
mint kereszt a falon,
benned talált rám
valami átkaroló
isteni oltalom.
Vagyok én neked,
mint pont
végtelen mondat végén,
úgy szeretek én veled
táncolni
biztonságban
a szakadék szélén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése