Egy kicsit meggyötört
az élet,
egy pillanatra úgy éreztem,
nincs vége az útnak,
ahogyan nem látni
legalját a kútnak,
meredtem a sötétségbe,
hova zuhanni készültem,
elnézést,
egy kicsit megrémültem.
Én azt hittem régen,
amikor félelemtől menten,
boldog békében éltem,
elég mondani,
fel a fejjel,
s most állok itt,
s érzem,
kevés, mit mondhatok.
Most állok itt,
s egyre csak
arra gondolok,
ahogy gyerekfejjel
a halál
az élet részeként
volt bennem,
s hogy gyerekfejjel
nem volt nehéz
vidáman tennem
az életet.
S most panaszkodnék,
gyerek már miért nem
vagyok,
úgysem hallanának meg
a nagyok,
meg eszembe jut
valami régi mondat,
"ha olyanok nem lesztek,
mint a kisgyermekek",
s meghallom,
hiszem
a nekem mondott feleletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése